Hogyan lett a Samsung a világ egyik legnagyobb tech cége? I.

Hogyan lett a Samsung a világ egyik legnagyobb tech cége? I.

A Samsung ma a világ hetedik legértékesebb brandje, olyan neveket előz meg, mint a Toyota, a Nike vagy az IBM. De hogyan jutott el ilyen magasságokba egy eredetileg szárított halakkal kereskedő vállalkozás?

A Forbes aktuális listája szerint a dél-koreai Samsung a világ hetedik legértékesebb brandje, Samsung Electronics nevű leányvállalata pedig bevételei alapján a világ második számú technológiaipari cége. Világszerte több mint 300 ezer alkalmazottja van, és 80 országban rendelkezik összeszerelő üzemekkel. A Samsung 2006 óta a világ legnagyobb televízió gyártója, 2011 óta pedig piacvezető a mobiltelefonok gyártásában is. De hogyan jutott ilyen magasságokba ez az eredetileg helyi élelmiszerekkel foglalkozó kereskedelmi cég?

A kezdetek

A Samsungot, amelynek neve három csillagot jelent, 1938-ban alapították a koreai Teguban, és kezdetben szárított hallal, tésztával és egyéb élelmiszerekkel kereskedtek. A második világháború idején a cég folyamatosan fejlődött, ezért 1947-ben áttette székhelyét Korea fővárosába, Szöulba, 1950-ben azonban kitört a koreai háború, amelynek eredményeként az ország két részre szakadt, és kialakult a ma ismert Észak-Korea illetve Dél-Korea, a Samsung pedig költözni kényszerült. A cég alapítója igyekezett minél több iparágban jelen lenni, ezért alapított cukorfinomítót és gyapjúüzemet, illetve foglalkozott biztosításokkal, értékpapírokkal és kiskereskedelemmel is. Az 1960-as évek végén az addigra már cégcsoporttá növekedett Samsung megérezte az új idők szelét, és belépett az elektronikai iparba. Az első Samsung elektronikai eszköz egy fekete-fehér televízió volt.

A következő lépcsőfok

1980-as évekre a Samsung Electric Industries több mint 10 millió fekete-fehér tévékészüléket gyártott, de számológépek, hűtőszekrények, mosógépek és légkondicionáló berendezések is szerepeltek a cég profiljában. Az évtized végén egyesültek a Samsung cégcsoport egy másik, elsősorban félvezetőket gyártó vállalatával, és megalakult a Samsung Electronics, amely személyi számítógépek gyártásával is foglalkozott. Az első Samsung mobiltelefont 1988-ban mutatták be Dél-Koreában, ám az akkori eladások finoman szólva sem vetítették előre a mai sikereket, ugyanis mindössze 10%-os piaci részesedésre sikerült szert tenniük a dél-koreai piacot letaroló Motorola árnyékában. A mobiltelefon-részleg egészen a ’90-es közepéig komoly problémákkal küszködött, készülékeik minőségben nem vették fel a versenyt a konkurenciával, ezért folyamatosan napirenden volt, hogy távoznak erről a területről. 1995-ben aztán a cég akkori elnöke megelégelte ezt az áldatlan állapotot, és új stratégiai irányt jelölt ki a Samsung számára…

Forrás:

https://www.forbes.com/powerful-brands/list/

https://en.wikipedia.org/wiki/Samsung

https://en.wikipedia.org/wiki/Samsung_Electronics

Bezár
×

Kosár