Hogyan lett a Samsung a világ egyik legnagyobb tech cége III.

Hogyan lett a Samsung a világ egyik legnagyobb tech cége III.

A Samsung sikertörténete elválaszthatatlan a dél-koreai gazdasági csodától. Egy szimuláció szerint a Samsung esetleges csődje az egész országot súlyos recesszióba taszítaná.

Amikor a koreai háború küzdelmei 1953-ban abbamaradtak (hivatalosan a háború a mai napig nem ért véget, a felek csak tűzszünetet kötöttek, békeegyezményt azonban nem írtak alá), Dél-Korea romokban hevert. 5 millió koreai esett a harcok áldozatául, ami a 20. század egyik legvéresebb polgárháborújává tette a több mint három évig tartó konfliktust. A nyugati hatalmak nem sok potenciált láttak a megrokkant országban, amely a hasadással természeti erőforrásai nagy részét is elveszítette. GDP-je nagyjából akkora volt, mint Szudáné, egyes szakértők pedig azt jósolták, hogy a kommunista Észak-Korea hamarosan bekebelezi déli testvérét. Ehhez képest 2020-ban Dél-Korea a világ egyik legfejlettebb országa, GDP alapján a 27. helyen áll az országok rangsorában, megelőzve Spanyolországot, Máltát vagy éppen Magyarországot.

A siker szinonimája

A Samsung története elválaszthatatlan Dél-Korea történelmétől és attól a szinte páratlan fejlődéstől, amelyen az ország keresztülment az elmúlt 70 évben. Ennek a sikertörténetnek fontos lépcsőfoka volt az, hogy a háborút követő években a Samsung elnöke bízott az ilyenkor szokásos gazdasági fellendülésben, és politikai kapcsolatait latba vetve hamarosan cégcsoporttá fejlesztette az egykor szárított halakkal kereskedő vállalkozást. Mostanra a Samsung neve Dél-Koreában egyet jelent a sikerrel, a szülők célja az, hogy gyerekeik állást kapjanak a négy nagy – Samsung, Hyundai, LG, SK – egyikénél, amivel aztán eldicsekedhetnek az ismerőseiknek. Akinek ez nem sikerül, arra kudarcként tekintenek.

Samsung ország

Közgazdasági elemzők egyöntetűen azt vallják, hogy Dél-Korea gazdasági sikere elsősorban a Samsung cégcsoport zászlóshajójának, a tech óriás Samsung Electronics-nak köszönhető. Egy szimuláció szerint ha a cég részvényeinek értéke 70%-kal csökkenne, az csődbe vinné az egész cégbirodalmat. Márpedig a Samsung Life Insurance és a Samsung Fire Insurance biztosító csődje az egész biztosítási szektort magával rántaná Dél-Koreában. Ha a Samsung cégcsoport alkalmazottai, illetve a cégek beszállítói elveszítenék az állásukat, 7,1%-kal emelkedne a munkanélküliség az országban, bőven meghaladva az általában kritikus értéknek tartott 10%-os arányt. Egyszóval a Samsung cégcsoport csődje nem csak az elmaradó adóbevételek, hanem a hirtelen megugró munkanélküliség miatt is súlyos recesszióba taszítaná Dél-Koreát. Vagyis nem túlzás azt mondani, hogy egész Dél-Korea sorsa áll vagy bukik a Samsung üzleti sikerességén.

Forrás:

Geoffrey Cain: Samsung Rising: The Inside Story of the South Korean Giant That Set Out to Beat Apple and Conquer Tech

Bezár
×

Kosár