Hogyan változtatták meg az életünket az okostelefonok? II.

Hogyan változtatták meg az életünket az okostelefonok? II.

Hatalmasat változott az életünk az okostelefonoknak köszönhetően az elmúlt bő egy évtizedben. A Samsung összeszedte azokat a tevékenységeket, amelyeket egészen máshogy végzünk, mint korábban. Cikkünk második része következik.

7. Tudatos vásárlás

Az okostelefonok előtt komoly rizikóval járt megvenni egy terméket vagy kipróbálni egy új márkát. Manapság már nem kell „vakon” vásárolnunk, hiszen mindenről elérhetők a felhasználói vélemények, és azt is másodpercek alatt kideríthetjük, hol juthatunk hozzá a kiszemelt árucikkhez a legolcsóbban.

8. Kapcsolattartás

Régebben, ha tartani akartad valakivel a kapcsolatot, akkor rendszeres időközönként fel kellett hívnod telefonon, vagy levelet (újabban e-mailt) kellett írnod neki, hogy frissen tartsd a kapcsolatotokat. A közösségi média ezt alapjaiban változtatta meg. Manapság már nem kell felhívnod az illetőt, ha kíváncsi vagy, mi van vele, és a saját életed fejleményeit is sokkal könnyebben megoszthatod mindenkivel. Ennek persze vannak árnyoldalai is, a szakítás utáni továbblépést például alaposan megnehezítette, hogy az ismerőseid életét ennyire könnyű nyomon követni, ugyanis így az exed viselt dolgairól is mindig naprakész vagy.

9. Tények és talányok

Emlékszel még, milyen volt azon vitatkozni, hogy melyik csillagjegy következik a Kos után, hány ország van a Földön, melyik film nyerte a legjobb rendezés Oscar-díját tavaly, vagy mikor is volt a rigómezei csata? Az okostelefonok okafogyottá tették az efféle vitákat, manapság ugyanis másodpercek alatt kideríthető a válasz, nem kell a különleges tudakozód hívnod, vagy könyvtárakban kutakodnod, ha utána akarsz járni valaminek.

10. Banki ügyintézés és csekkbefizetés

A netbankok lehetővé tették, hogy pénzügyeinket a kanapén ülve intézhessük, nem kell szabadnapot kivennünk azért, hogy hosszas sorban állás után egy banki ügyintéző segítségével hozzáférjünk a pénzünkhöz.

11. Időjárás-előrejelzés

Régen, ha tudni akartuk, milyen idő lesz másnap, be kellett kapcsolni a tévét vagy a rádiót, és adott időben meghallgatni az időjárás-előrejelzést. Most már appok gondoskodnak erről, amelyek sokszor percre pontosan elő tudják jelezni, mikor és mennyi csapadék fog hullani egy adott helyen, lényegesen megkönnyítve ezzel a szabadtéri programok szervezését.

12. Zenehallgatás

Évekkel ezelőtt, ha valaki komoly zenei gyűjteménnyel rendelkezett, az azt jelentette, hogy CD-k, kazetták vagy bakelitlemezek foglalták el a lakásának egy jelentős részét. Manapság bármelyik Samsung telefonra zeneszámok milliót tölthetjük fel, és a Galaxy Buds Live-nak hála már vezetékekkel sem kell vesződnünk.

Bezár
×

Kosár