Mi mindent tud egy okostévé – Samsung QLED 8K Smart televízió

Mi mindent tud egy okostévé – Samsung QLED 8K Smart televízió

A televíziók hihetetlen fejlődésen mentek keresztül az elmúlt évtizedekben. Otromba dobozból karcsú, elegáns képernyővé fejlődtek, és összehasonlíthatatlanul többet tudnak elődeiknél – ismerkedj meg a Samsung QLED 8K Smart televízióval!

A televíziók térhódítása a második világháború után kezdődött, az USA-ban 1947-ben indult el a teljes körű műsorszórás. Alig tíz évvel később, 1957-ben Magyarországon is megkezdte a sugárzást a Magyar Televízió – méghozzá egy május 1-i felvonulás közvetítésével! A készülékek minősége folyamatosan javult, ám a katódsugárcső miatt a méretüket nem tudták csökkenteni, ezért új technológiára volt szükség. A megoldást a folyadékkristályos (LCD) képernyők jelentették, ami lényegesen csökkentette a készülékek súlyát, így a képernyő méretét is szabadon lehetett növelni. Az első mindenki számára elérhető lapos tévék a 2000-es évek közepén kerültek a boltokba, és a készülékek felbontása is folyamatosan javult, a HD-t felváltotta a Full HD, majd a 4K, míg végül elérkeztünk a jelenlegi csúcshoz, a 8K felbontáshoz – ezt kínálja a Samsung QLED 8K Smart televízió!

Mi is az a 8K?

A kezdeti, analóg technológiák után a legelső televíziók felbontása 768×576 képpont volt, az ezt követő HD tévék 1366×768-as, illetve 1600×900-as felbontást tudtak. Ezt duplázta meg a Full HD, amely 1920×1080 képpontból állt, majd következett a Full HD kétszeresét tudó 4K a maga 3840×2160-as felbontásával, míg végül elérkeztünk a 4K-t felbontást megnégyszerező 8K-hoz, amely már 7680×4320-as felbontást, vagyis 33 millió pixelt kínál! Ez a lenyűgöző képtisztaság a 100%-os színgazdagságot garantáló Quantum Dot technológiával kiegészülve egészen kivételes élményt nyújt!

A 8K-n túl

A Samsung QLED 8K Smart televízió azonban nem csak káprázatos felbontásával vesz le a lábadról. Intelligens processzora felskálázza a képeket, hogy végeredmény mindig tökéletes legyen. Adaptív funkciója alkalmazkodik a változó fényviszonyokhoz, és automatikusan beállítja a fényerőt. A dinamikus hang követi a képernyőn mozgó tárgyat, valódi moziélményt nyújtva ezzel. Ráadásul a Távoli hozzáférés lehetővé teszi, hogy vezeték nélkül tükrözd a számítógép képernyőjét a TV-képernyőn. Egyetlen gombnyomással elérheted az irodai számítógépeden tárolt fájlokat, dokumentumokat, ami különösen hasznos a jelenlegi helyzetben, amikor sokan kénytelenek home office-ból dolgozni.

Bezár
×

Kosár